A PIRLS-vizsgálat (Progress in International Reading Literacy Study - Nemzetközi Szövegértés-vizsgálat) célja a 9-10 éves tanulók olvasásteljesítményének felmérése. Segítségével nemcsak a résztvevő országokon belüli olvasásteljesítmény változásának mértéke követhető, hanem az is, hogy miben térnek el egymástól az egyes országok tanulóinak teljesítményei. A vizsgálat része az otthoni olvasási szokások, az olvasás iránti attitűdök és az iskolai olvasástanítási gyakorlat vizsgálata is.
A szövegértés minden gyermek fejlődésének elengedhetetlen feltétele. Ezért az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement – Tanulói Teljesítmények Vizsgálatának Nemzetközi Társasága) ezen képességnek a mérésére, illetve a képesség megszerzését befolyásoló tényezők vizsgálatára vállalkozott a világ számos országában.
A felmérés az általános iskola alsó tagozatának negyedik évfolyamát vizsgálja, mivel ez az év fordulópontot jelent a tanulók mint olvasók fejlődésében. Ugyanis ez az a pont, amikorra a gyerekek már megtanultak olvasni, és már azért olvasnak, hogy tanuljanak.
Magyarország már 1970-71 óta vesz részt az IEA szövegértési vizsgálataiban. 1990-91-ben volt az IEA Reading Literacy Study elnevezésű vizsgálata, amely a PIRLS 2001-vizsgálat előzményének tekinthető, s amelyben Magyarország egyike volt a 32 résztvevőnek.
2001-ben 9 ország ismételte meg az IEA 1991-es szövegértési vizsgálatát - köztük Magyarország is, ez volt az ún. PIRLS Trend - vizsgálat (Trends in Children's Reading Literacy Achievement 1991-2001).
A PIRLS-vizsgálat ötévente kerül megrendezésre. Mivel célja trendek (egymást követő években nyújtott teljesítmények összehasonlítása) felállítása, a 2001-es vizsgálatot, 2006-ban, közel 50 ország részvételével újabb felmérés követte.
HOGYAN ZAJLIK A FELMÉRÉS?
A felmérés anyaga feladatlapokból és háttérkérdőívekből áll. A feladatlap kitöltése körülbelül kétszer negyven percet vesz igénybe, feleletválasztós és kifejtős kérdéseket egyaránt tartalmaz. Az IEA-PIRLS háttér-információkat is gyűjt. A diákok, szüleik, az iskolaigazgató és a mintába bekerült osztály tanítója is kap egy-egy kérdőívet. Ezek a kérdőívek fontos háttér-információkkal szolgálnak az eredmények elemzéséhez és magyarázatához.